2010. április 19., hétfő

Szemszögek




Pécs. Nem is gondolná az ember, hogy mikor már egy ideje a városban lakik, a kívülállók mit látnak ebből a helységből. Hajlamosak vagyunk elsiklani a szépségek felett, hiszen a mindennapi rutin, lakás-munkahely-lakás, egy-egy bevásárlás között nem jut időnk arra, hogy felfogjuk, mi egy gyönyörű helyen lakunk!



Bemutattam ma a szállodát és a várost két olyan embernek, akik életükben először jártak Pécsen. Bár horvátok és Ausztriában élnek, de sosem jártak még itt és meg kell, hogy mondjam, tátva maradt a szájuk! Odáig voltak a sétálóutcáért, a teraszokért, a gyönyörű épületekért és nem utolsó sorban tekergették fejüket a magyar lányok után! :-) Most esett csak le, hogy mennyire más szemszögből is lehet nézni a várost. Persze még mindig flexelnek a Széchenyi téren, fúrnak az Irgalmasok utcájában, de azt mondták, hogy Grazban (2003) ugyanez ment egész évben, pedig az is EKF város volt!!! Örültek, hogy eljöhettek és hogy a majdani vendégeiknek is megmutathatják ezt a csodaszép várost!



Hazajöttem, megittam egy pohár bort és elszállt belőlem az általános pécsi negatív hangulat! Örülök, hogy itt élek és remélem másokban is jó élményt kelt majd, ha bármelyik pécsi, belvárosi teraszon ücsörögve rájönnek arra, hogy érdemes itt élni!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése